Ellenzéki látlelet: a gyűlölet tartja őket életben, hiányzik belőlük a hűség és a szeretet
„Nem harcolhatunk valami ellen. Annak semmi értelme. Valamiért kell harcolni.”
Alpolgármesterei 800 ezret kapnak havonta.
Havi 997,2 ezer forint havi illetményt, plusz 150 ezer forint költségtérítést állapított meg Pikó András polgármesternek csütörtöki ülésén a józsefvárosi önkormányzat – írta meg az Index. A képviselők döntése alapján a polgármesternek évi 39 nap szabadsága lesz.
A testület megválasztotta Pikó András alpolgármestereit, és megállapította az ő illetményüket is. Eszerint Szili-Darók Ildikó, Erőss Gábor, és Rádai Dániel eszerint havi 797,8 ezer forintot fog keresni, (a polgármesteri illetmény 80 százalékát), emellett 120 ezer forint költségtérítést vehetnek igénybe.
Az ülésen kinevezték a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. és a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. új vezetését, és nekik is megállapították a fizetésüket. Eszerint a JGK Zrt. igazgatósági elnök tiszteletdíja bruttó 359000 Ft, plusz 180000 költségtérítés, az ig-tagoké 209000 forint, plusz 104000 költségtérítés, ugyanez a JKN Zrt. esetében 209000+104000 forint, valamint 164000+82000 forint. A testület a fővárosi közgyűléshez hasonló módon kihirdette a klímavészhelyzetet.